Események

Fellépők - Abaházy Csaba
Abaházy Csaba Abaházi Csaba

A rockzenészi karriert a barátaival alakított Sing Sing együttes hozta meg. Az együttesben komoly munka folyt, a világmegváltó álmok kiteljesedtek: koncertek, turnék, átmulatott-átmulattatott éjszakák. Tíz év a rock bűvöletében. Huszonkilenc éves volt, amikor közösen úgy határoztak: elég volt, feloszlatják a zenekart. Abaházi Csaba ekkorra datálja felnőtt életének kezdetét, megváltozott az értékrendje, felfedezte, hogy az élet annyi más érdekes, szép dolgot tartogat számára.
A Danubius Rádióban hétvégén délelőtt jelentkezik, vasárnap pedig a Hajrá Magyarok!-ban kizárólag a hazai előadókkal foglalkozik, zenészekkel beszélget, hazai sztárokat interjúzik, slágerlistákat elemez.
Magáról így vall: „Alapvetően lusta embernek tartom magam, talán ezért érzem néha rohanósnak az életem. Folyamatosan vívódom: lassú vagyok, nem elég átgondolt, képtelen vagyok beosztani az időmet, napközben nem találok szabad stúdiót, várni viszont utálok. Harcok magammal, amelyeket igyekszem estére lezárni. Viszont ha egy hónapon keresztül nincs szabad napom, akkor morcossá válok, kiborulok.” De ezt a rádióban szerencsére nem hallani...


Képtár
Fellépők listája
Abaházy Csaba
Ábel Anita
Balázsy Panna
Bálint Antónia
Beleznay Endre
Bombera Krisztina
Borbás Mária
Brunner Márta
Búza Sándor
Csiszár Jenő
Csisztu Zsuzsa
Csonka András
Détár Enikő
Erdélyi Mónika
Erős Antónia
Forgács Gábor
Gajdos Tamás
Garami Gábor
Geszler Dorottya
Gianni
Gombos Edina
Gönczi Gábor
Görög Zita
Gundel Takács Gábor
Hajdú B. István
Hajdú Péter
Hajós András
Halász Gábor
Harsányi Levente
Holló Márta
Jáksó László
Jakupcsek Gabriella
Kapocs Zsóka
Karafiáth Orsi
Kasuba L. Szilárd
Klausmann Viktor
Kovács Áron
Liptai Klaudia
Majka
Marsi Anikó
Németh Kristóf
Pachmann Péter
Palotás Petra
Pokrivtsák Mónika
Rákóczi Feri
Stohl András
Szabó Máté
Szarvas László
Szily Nóra
Szulák Andrea
Till Attila
Várfi Sándor
Winkler Róbert